Horgásztábor 2016 (Mihalicska Ádám írása)

1 tartalom / 0 új
fisherman
fisherman képe
Horgásztábor 2016 (Mihalicska Ádám írása)

Öt napom a horgásztáborban (egy ifjú horgász élményei)
Én az olyan 13 éves gyerekek közé tartozom, akik nem szeretik az ott alvós táborokat. Ám a Röszkei Sporthorgász és Természetvédelmi Egyesület által minden évben megrendezett horgásztábor egészen más. Ezt mi sem bizonyítja jobban, miszerint már a harmadik nyaramon szerzem itt a horgászattal kapcsolatos tapasztalataimat.
Az ember először azt hiszi, hogy a horgászat csak annyiból áll, hogy bedobja a csalit és akkor veszi ki, ha kapás van, pedig ez nem így van. A táborban megtanultam a helyes bedobást, horogkötést, halpucolást, és tanultam néhány dolgot magyar halainkról, és a horgászat fontos szabályairól. Szünetekben és programok végén azt csinálhatok, amit akarok, egészen takarodóig. Minden alkalommal tudok újat tanulni, például az idén tanultam meg a törpeharcsa helyes megfogását is, és itt fogtam életem első szürke harcsáját. Én úgy gondolom nehezen barátkozó ember vagyok, viszont minden évben szerzek itt új barátokat. Érdekes azt látni, hogy a velünk lévő felnőttek milyen szeretettel és tisztelettel viszonyulnak a természethez és a horgászathoz. Az igazsághoz tartozik, hogy amilyen szép környezetben vagyunk, nehéz is lenne elképzelni, hogy valaki szemeteljen, vagy rongáljon.
A táborban mindenféle horgászatot kipróbálunk (átlagos, hajnali, csónakos, verseny, pergetés) minimum 2 órában. Mókás versenyek résztvevői voltunk, amit pénteken pontoztak is, a sok verseny miatt többen értek el különböző helyezéseket. Minden nap finom ételek voltak, de a kedvencem a szerdai program a halsütögetés az általunk fogott halakból, ami nagyon szuper élmény.
Ez a tábor a legjobb az országban. Az unokáimnak is fogok erről beszélni, hiszen felejthetetlen élmények vannak ebbe a táborba. A terület is jó helyen van, a 3km-es biciklitúra is szuper. Egyszóval még 5 év múlva is itt leszek, és veszek részt az izgalmasabbnál izgalmasabb programokban.